Az Opel Dakar Team szervizcsapata hétfőn hajnali ötkor tért aludni

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős körülbelül ötven járművet előzött meg, és végül az autós mezőny 44. helyén ért célba a Dakar rali második szakaszán.

Az Opel Dakar Team szervizcsapata hétfőn hajnali ötkor tért aludni, de megérte a sok munka, mert a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős tökéletes állapotban lévő versenyautóval állhatott oda hétfői rajthoz. Erre szükség is volt, hiszen 457 kilométer várt a mezőnyre, ráadásul változatos talajon: volt itt süppedős, vendégmarasztaló homok, dűnék, ameddig a szem ellát, és persze gyorsabb, valamint technikásabb kemény talaj is.

„Reggel fáradtnak és elgyötörtnek éreztem magam, de a rajt után három kilométerrel elfelejtettem, hogy néhány perccel korábban még nem volt erőm versenyezni, visszatért belém az élet – mondta a 15. Dakarján induló Szalay Balázs, aki az előző napi szerelésből adódó késés miatt 12 órás büntetéssel folytatja a versenyt. – Nagyon jó és változatos pályát jelöltek ki a rendezők erre a napra, nagyon élveztük az autózást, még úgy is, hogy egyszer ásnunk kellett, mert elakadt előttünk két kamion meg egy buggy, és rossz irányba próbáltam kikerülni őket. Nyolc percet vesztettünk, de ezen semmi sem fog múlni, mint ahogy azon sem, hogy az egyik kis buggyt bevontattuk a tankolózónába, mert kifogyott belőle az üzemanyag. Laci egész nap húzgálta a strigulát, a nap végére az jött ki, hogy körülbelül ötvenet előztünk: kamionokat, autókat, side by side-okat. Ma már teljesen Dakar-érzésem volt, amikor beküldtek minket az ötven kilométeres dűnesorba, úgy éreztem: megérkeztünk.”

Bunkoczi László elárulta, már az összekötő szakaszon kaptak egy defektet (ezt betudták az előző nap utóhatásának), attól kezdve azonban nem volt gondjuk. Vagyis nem volt különösebb gondjuk. „A pálya első harmadát végig előzgettük, és leginkább porban, ami megviseli az ember idegeit, főleg a navigátorokét – mondta Bunkoczi. – Volt egy elkerülhetetlen ásásunk, amiből viszonylag gyorsan kijöttünk, de jobb lett volna inkább megúszni. Kezdek megint ráérezni a fokok szerinti navigálásra, de az utolsó negyven kilométeren olyan gyorsan jöttünk, hogy egyfolytában az járt a fejemben: nehogy elrontsam, nehogy elrontsam. Szerencsére minden jól ment, ugyanakkor nagyon elfáradtam.”

Kedden egy 629 kilométeres hurokszakaszt teljesít a mezőny Wadi ad-Dawasir körül, amelyből 403 kilométer a mért szakasz hossza, vagyis az sem ígérkezik pihentetőnek.

DAKAR RALI

2. szakasz, Bisha– Wadi ad-Dawasir (össztáv: 685 km, ebből szelektív szakasz: 457 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 4:03:14, 2. Peterhansel, Boulanger (francia, Mini John Cooper Buggy) 2:35 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 9:17 p h., …44. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:”5:33 p h. Motorosok:1. Joan Barreda (spanyol, Honda) 4:17:56, 2. Brabec (amerikai, Honda) 3:55 p h, 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 6:02 p h., …35. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 39:23 p h., …82. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM)  3:00:03 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov, Ilgiz Ahmecianov, Ruszlan Ahmagyejev (orosz, Kamaz) 4:37:44, 2. Margyejev, Szvisztunov, Galiautdinov (orosz, Kamaz) 3:17 p h., 3. Vjazovics, Haranyin, Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 6:30 p h., …16. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 1:20:30 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Peterhansel 7:17:18, 2. Sainz 6:37 p h., 3. Al-Attijah 9:14 p h., …58. Szalay 22:05:25. Motorosok: 1. Joan Barreda 8:15:38, 2. Brabec 6:23 p h., 3. Branch (botswana, Yamaha) 6:37 p h., …32. Gyenes 1:09:42 p h., …86. Saghmeister 6:09:11 ó h. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 8:01:39, 2. Vjazovics 17:14 p h., 3. Sibalov, Nyikityin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 22:23 p h., …17. Fazekas 2:47:10 ó h.