Már nem EU de az Angoloknál is népszerűek a Peugeot haszonjárművek

A rangos Év Kishaszonjárműve (International Van of The Year – IVOTY) díj mellett 2020-ban az angol szaksajtó is díjazta a Peugeot kisteherautóit: három méretosztályban is aranyéremmel – köztük egy abszolút győzelemmel – távozott a What Car magazin „Van Awards 2021” díjátadójáról a Peugeot. Ezzel egy időben egy nem kevésbé patinás online folyóirat, a Parkers az év elektromos újdonságait rangsorolva helyezte az élre a Peugeot közepes méretű villanymotoros furgonját.

A brit What Car? magazin, amely 1978 óta szavazza meg minden évben az aktuális személyautó-piaci kínálat legjobb darabjait, idén először ugyanis a haszonjárművekre is kiterjesztette nagy presztízsű díját. Öt szegmensben (kompakt, kis, közepes és nagy áruszállítók, valamint elektromos áruszállítók) hirdettek abszolút győztest, ezen kívül különdíjakkal jutalmazva az egy-egy részterületen kiemelkedő képességeket mutató modelleket.

A Peugeot Partner magabiztosan győzött saját méretosztályában, a kompakt áruszállítók között. A modern, moduláris EMP2 padlólemez lehetővé tette, – emelték ki a magazin szerkesztői -, hogy a tervezők két, markánsan eltérő személyiséget ötvözzenek a járműben, amely így a személyautókra jellemző vezetői környezetet figyelemre méltó hasznos teherbírással (650-1000 kg) és raktér-kapacitással (3,3-3,8 m3) ötvözi.

A hosszú távon is kényelmes futómű és a takarékos erőforrások szintén hozzájárultak a győzelemhez, a pontot az i-re viszont egyedülálló specialitásával tette fel a Partner: a tervezők sikeresen adaptálták a többszörösen díjnyertes i-Cockpit kezelőfelületet a furgon arányaihoz és igényeihez.

Az eredetileg a Peugeot személyautóihoz kifejlesztett i-Cockpit vezetői környezetnek köszönhetően a Partner egyedül, társmodelljeit is megelőzve állhatott fel a dobogó csúcsára. A közepes és nagy áruszállítók mezőnyében ellenben a Partner nagyobb fivérei a velük közös műszaki alapokon nyugvó modellekkel együtt örülhettek a sikernek.

 

A Peugeot Partnerhez hasonlóan kétféle tengelytávval elérhető, de kettő helyett három választható karosszériahosszt kínáló Peugeot Expert és a 2019 közepén teljes körűen megújult, modern vezetőtámogató technológiákkal és új felszereltségi csomagokkal még kompetensebbé tett Peugeot Boxer  a közepes és nagyméretű áruszállítók legpraktikusabbjának bizonyultak.

Az előbbi 960-1469 kg hasznos teherbírása verhetetlennek bizonyult a szegmensben, és bár a magasított tető opciójának hiánya miatt a felhasználóknak be kell érniük 4,6-6,1 m3 raktér-kapacitással, a szakértők szerint ezért bőven kárpótolnak az olyan praktikus részletek, mint a fülkét elválasztó fal különösen hosszú tárgyak szállítását lehetővé tevő átadónyílása – ugyan ehhez hasonlót sokan kínálnak a piacon, ám egyik megoldás sem ennyire átgondolt, ennyire jól kihasználható.

A praktikus használatot segíti az áttekinthető kezelőfelület, a komfortos ülések és az olyan, személyautókból ismert technológiák elérhetősége, mint a head-up display. Az Expert egyelőere nem kapta meg a Partner (illetve a Peugeot személyautó-kínálatának tagjai) által sikerrel alkalmazott i-Cockpit vezetői környezetet, ám így is célszerűbbnek bizonyult versenytársainál.

 

Ami a Peugeot Boxert illeti, a Peugeot klasszikus modellje klasszikus értékekkel emelkedett a szegmens élére. Négy különböző karosszériahossza, 8-17 köbméteres raktere és 1440- 2060 kg hasznos terhelhetősége a kínálat legcélszerűbben kihasználható tagjává teszi.

Nem véletlenül olyan népszerű a típus a lakóautó-építők vagy egyéb, speciális felépítményeket készítő vállalkozások körében. Ráadásul a Boxer a Peugeot aktuális haszonjármű-kínálatában elsőként kapott tisztán elektromos hajtásláncot; mára az Expert és a Partner is beállt mellé a sorba, így a márka különösen színes palettával várja azokat, akik a kedvező üzemeltetési költségek vagy az emissziómentes (ezáltal behajtási korlátozásoktól mentes) közlekedés lehetősége miatt választanának villanyfurgont.

 

Hogy mennyire fontos az áruszállító szegmensben is a villamosítás, azt jól szemlélteti egy másik brit kiadvány, a Parkers Év Új Autója díja, ahol három szegmensben is versenyt hirdettek villanyautók számára.

 

A Peugeot e-Expert és ikertípusai minden versenytársánál nagyobb elektromos hatótávolságot (akár 330 km a WLTP norma szerint) és kedvezőbb teherbírást (akár 1275 kg) kínál, amihez kedvező vételár és elismerésre méltó vontatási alkalmasság (akár 1000 kg) társul, így a zsűrinek nem kellett sokáig keresgélnie a piac legkiválóbb elektromos haszonjárművét.