Minden eddiginél erősebb Európában a Toyota

Ez év első felében soha nem látott magasságokba emelkedett a Toyota európai piaci részesedése. Miután a tavalyi év első félévében az újautó-eladások 6,6 százalékáért felelt a japán gyártó, idén egy teljes százalékponttal jobb eredményt ért el, és ezzel megdöntötte korábbi rekordját.

Az év első hat hónapjában jelentős mértékben, 19 százalékkal esett vissza az európai1  újautó-piac forgalma. A Toyota Motor Europe ehhez képest sikeresen lett úrrá a kedvezőtlen körülmények többségén, és 6 százalékra mérsékelte eladásainak (563 067 db jármű) éves szintű csökkenését. Ennek köszönhetően a márka jelentősen növelni tudta piaci részesedését: a tavalyi értéknél egy teljes százalékponttal magasabb, 7,6 százalékos piacrészt ért el, ami a Toyota Motor Europe fennállásának valaha volt legjobb első féléves eredménye.

Az eladásokat az előző évek trendjéhez hasonlóan a cégcsoport villamosított (hibrid, plug-in hibrid, tisztán elektromos és hidrogén üzemanyagcellás) típusai uralták 383 056 darabbal. Ezek aránya Nyugat-Európában 6 százalékpontos erősödés után elérte a 76 százalékot, azaz a vállalat forgalmának több mint háromnegyedét teszik ki. A térség egészére vetítve még markánsabb, 9 százalékpontos a villamosított modellek térnyerése: ezek az összeladások 68 százalékáért felelnek a régióban.

A Toyota márka 539 260 autót adott el Európában január és június között, 4 százalékkal kevesebbet, mint egy éve ugyanebben az időszakban. A legkeresettebb típusok a Corolla család tagjai, a Yaris és a Yaris Cross, a C-HR és a RAV4: ezek együttesen a forgalom háromnegyedét tették ki. A márka 363 962 villamosított autót adott el, 11 százalékkal többet, mint 2021 első hat hónapjában.

A részben vagy teljesen elektromos járművek aránya meghaladta az összeladások kétharmadát (69%.) Ennél is magasabb: 80 százalékos a Lexus modellmixén belül a villamosított típusok aránya. A cégcsoport prémium márkája 23 807 darabos eladást ért el az első félévben, elsősorban a szabadidőjárművek (RX, NX és UX) iránti, fokozott kereslet jóvoltából: ezeknek a típusoknak köszönhette forgalma 88 százalékát a Lexus.

A Toyota márka legkeresettebb típusai, és azon belül a villamosított változatok iránti kereslet

Típus Összesen (db) HEV (db) PHEV (db) BEV (db) Villamosított
arány (%)
Yaris 85 438 66 722 78,1%
Yaris Cross 77 749 72 874 93,7%
C-HR 69 590 69 383 99,7%
RAV4 69 548 42 640 12 939 79,9%
Corolla ötajtós + Touring Sports 63 280 60 619 95,8%
Corolla Sedan 41 243 25 136 60,9%
Hilux 28 040 0,0%
Proace 19 594 2 093 10,7%
Proace City 19 384 1 396 7,2%
Land Cruiser 15 268 0,0%
Camry 10 520 4 214 40,1%

A Lexus márka legkeresettebb típusai, és azon belül a villamosított változatok iránti kereslet

Típus Összesen (db) HEV (db) PHEV (db) BEV (db) Villamosított
arány (%)
ES 2 472 2 005 81,1%
NX 7 469 3 465 3 321 90,9%
UX 7 584 6 203 1 055 95,7%
RX 5 016 2 918 58,2%

_____________________________

1A Toyota Motor Europe működési területén, azaz Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában, beleértve Ukrajnát, Törökországot és Oroszországot, továbbá Izraelben, Örményországban, Azerbajdzsánban, Grúziában és Kazahsztánban.