A világ legkedvesebb ralija

Kevés nemesebb dolog van annál, mint rászoruló gyermekeken segíteni. És kevés élvezetesebb időtöltés, mint egy jól karbantartott youngtimerrel több ezer kilométert utazni. Az Europ’Raid résztvevői egyszerre hódolhatnak ennek a két szívet melengető élménynek, amint Peugeot 205-ösökkel visznek reményt Európa peremterületeire.

 

Két év kényszerpihenő után idén ismét megrendezték az Europ’Raid ralit, amely humanitárius program, egyedülálló kalandtúra és kulturális élmény egyben. Három hét alatt húsz országot érintve, mintegy tízezer kilométert tett meg a népes mezőny, amely látványosságnak sem volt mindennapi: kettőszáznyolcvan tiritarka Peugeot 205-ös vonult végig libasorban a kontinensen, fedélzetükön vidám, tettre kész, szebb jövőről és egyenlő esélyekről álmodó fiatalokkal, és közel 20 tonna iskolai felszereléssel és játékszerrel…

 

A történet 2013-ban kezdődött, amikor francia egyetemisták elhatározták, hogy segítenek megtörni a szegénységgel és elmaradottsággal járó kulturális és oktatási átkot, és tanszereket juttatnak el rászoruló fiatalokhoz. Másfél év intenzív szervezés után, 2014 augusztusában négy színesre pingált Peugeot 205-össel – egy sárgával, egy zölddel, egy pirossal és egy kékkel – indult útnak tizenkét diák, fotográfus, operatőr és autószerelő, hogy feltérképezzék a tervezett expedíció leendő útvonalát.

 

Huszonhárom nap alatt közel 11500 kilométert autóztak, létfontosságú kapcsolatokat teremtve, szálláspontokat létesítve és tapasztalatokat szerezve másfél tucatnyi országban, Lengyelországtól Bulgáriáig, Romániától Törökországig. Útjuk során megálltak egy ukrajnai árvaháznál, ahol 200 kilogrammnyi iskolaszert adtak át a gyerekeknek, megteremtve az Europ’Raid máig élő hagyományát.

 

Az elkövetkező években egyre többen csatlakoztak a konvojhoz. 2015-ben tizennégy, egy évre rá már hatvankilenc autó vágott neki a távnak, mindegyikben három-három résztvevő, valamint hetven kilogrammnyi adomány. Az érdeklődés hatalmas volt, a feltételek pedig szigorúak: minden csapatnak saját magának kellett – és kell ma is – gondoskodnia autójáról, annak megvásárlásától kezdve a megfelelő műszaki felkészítésen át az egyedi festésig.

Az ehhez, valamint a nevezéshez szükséges anyagi forrásokat éppúgy saját maguknak – természetesen támogatók bevonásával – kell biztosítaniuk a jelentkezőknek, mint az autónként szállított, egyes években akár egy mázsányi adományt. Ez utóbbit minden esetben a támogatásra aktuálisan kiválasztott intézmény, régió vagy város igényeihez mérve, a helyi támogató civil szervezetek útmutatása alapján állítják össze.

 

A szervezők tudatosan döntöttek a Peugeot 205 mellett: olyan autót kerestek, amely megbízható és robusztus, könnyen beszerezhető, Európa minden pontján viszonylag egyszerűen és olcsón megjavítható, egyszerűen manőverezhető, valamint minden porcikájában imádnivaló – ez utóbbi kitétel különösen fontos volt, hiszen gyermekekkel készültek találkozni a túra résztvevői.

 

Hogy mennyire fontos a kiváló műszaki állapot, az gyorsan kiderült: a legelső nyilvános ralin, 2015-ben több autó is meghibásodott. 2016-tól ezért szigorítottak a jelentkezés műszaki feltételein a szervezők, a résztvevők pedig kisebb futásteljesítményű, alaposabban felkészített járművekkel vágtak neki a kalandnak. Innentől fogva műszakilag minden autó sikeresen teljesítette a távot, sem a 2224 méteren fekvő svájci Susten-hágó, sem a 2016-os ralit kísérő, gyakran 40°C-os hőség nem jelentett akadályt a mezőnynek.

 

Röpke két év alatt a tízszeresére duzzadt a résztvevők száma – és még sokszor többen voltak azok, akiknek anyagi vagy műszaki okokból végül le kellett mondaniuk a részvételt. A kezdetben elsősorban francia egyetemistákból álló csapat idővel más nemzetek és más korosztályok képviselőivel bővült, sokan szüleiket is rábeszélték, hogy csatlakozzanak. Az Europ’Raid abból a szempontból is különleges a túraralik sorában, hogy egyedülállóan magas (jellemzően 40%-ot meghaladó) a női résztvevők aránya.

 

2014 és 2019 között több mint 65 tonnányi adományt juttattak el elmaradott térségekbe a rali résztvevői. 2020-ban és ’21-ben a koronavírus-járvány miatt szünetelt az Europ’Raid, idén azonban ismét nekivágtak a kalandnak a résztvevők, hogy július 30. és augusztus 20. között közel 10 ezer kilométert tegyenek meg. Az Europ’Raid embert és gépet próbáló rali, amely komoly felkészültséget és koncentrációt igényel, ugyanakkor távolról sem egy szigorú, feszített tempójú esemény. Ellenkezőleg: a 256 autóban utazó 768 résztvevő (az eredeti létszám hatvannégyszerese!) tucatnyi világörökségi helyszínt keresett fel, különösen szép pontokon vert tábort, és minden este hozzájuk hasonlóan gondolkodó, a világ szebbé tételén munkálkodó fiatalokkal, helyi szervezetekkel találkoztak.

 

Alig egy hónap telt el az idei, hetedik Europ’Raid befutója óta – sőt, az esemény hivatalosan majd csak októberben, egy gálavacsorával, és a ralin forgatott film vetítésével ér véget –, ám máris tucatszámra érkeznek a jelentkezések a szervezőkhöz.

 

A hagyomány, tehát úgy tűnik, a kényszerpihenő után töretlenül él tovább, a résztvevőket életre szóló élményekhez, a felkeresett gyermekeket pedig potenciális sorsfordító adományokhoz juttatva. Végül, de nem utolsósorban a Peugeot 205 hagyatékát is erősíti az Europ’Raid – részben közvetlenül, amint évről évre autók százait restaurálják, hozzák üzembiztos állapotba a résztvevők, részben átvitt értelemben, hiszen a múlt homályából a kézzel fogható jelenbe, a modellklub-találkozók zárt világából Európa országútjaira mentik át a nagyszerű kisautó legendáját.