Motorozz velünk a 17. Nemzetközi Női Motoros Napon!

A Nemzetközi Női Motoros Napot (International Female Ride Day) 2006-ban alapította a kanadai Vicki Gray. Első évben csak Kanadában és az Egyesült Államokban ünnepelték ezen a napon a motorozó nőket, 2007-től azonban a világ több országában is csatlakoztak a motoros nők, így 2008-tól nemzetközi, a világ minden táján szinkronizált motoros esemény lett a női motoros nap május első szombatján. A Csajokamortoron.hu azóta minden évben szervez valamilyen közös megmozdulást Magyarországon is a motoros nőknek.

 

Ismét itt a Nemzetközi Női Motoros Nap, amit idén már 17. alkalommal ünnepelünk együtt. Remélem csatlakozol, de az is rendben van, ha saját programot találsz ki erre a napra, CSAK HAJTS!

Idén engedve a “vidéki lányok” unszolásának, ezúttal Szegedre megyünk a 17. Nemzetközi Női Motoros Nap megünneplésére 2023. május 6-án és csatlakozunk a Ghost’s MC jótékonysági motoros felvonulásához.

Szegeden a felvonulás 14:00 órakort kezdődik 2023. május 6-án, így bőven van idő lemotorozni együtt Budapestről is, illetve összeszedni az út közben csatlakozókat is. A részleteket még később pontosítjuk a Facebook csoportban, azt is, hogy hol találkozunk azokkal, akik egyenesen a felvonulás helyszínére érkeznek majd.

Másnap, 2023. május 7-én a Nemzetközi Női Motoros Nap alkalmából a Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Hungaroring Motoros Akadémia ingyenes vezetéstechnikai tréninge szervez összesen 60 motoros nő részvételével.

A tréning programja a következő lesz:

09:15 – 09:45 – Regisztráció Hungaroring Főbejárat (Nádházi Brigitta r.őrnagy és NaNa)

10:00 – 10:15 – Megnyitó, rövid köszöntő (Nádházi Brigitta r. őrnagy., Barabás Judit Tanpálya)

Csoportbontással 60 fő női motoros számára előre szervezett tematikus programokon való részvétel
10:30 – 14:30

  • alacsonysebességes vezetéstechnikai tréning rendőrmotoros oktatókkal
  • felelős: PMBB Média parkoló
  • tantermi előadás: felelős: Tanpálya instruktorai
  • földes pályán feladatok felelős: Tanpálya instruktorai

14:30 – Zárás, elköszönés (Nádházi Brigitta r. őrnagy – Tanpálya)

A Csajok a motoron szervezésében zajló motorozások mellett minden motorozónőt arra buzdítunk, hogy motorozzon ezen a napon, május 6-án. Ha esetleg fényképet is készítesz róla, a közösségi médiában a #nőimotorosnap #ifrd #csakhajts #csajokamotoron #femalerideday hashtagekkel oszd meg a képeket, hogy könnyeben megtaláljuk őket.

 

Bővebb információ: https://csajokamotoron.hu/noimotorosnap