Marokkóra szegezzük a figyelmünket mert új gyár nyitotta meg a kapuit

Évente nyolcvan ország mintegy kétszázezer ügyfelét fogja kiszolgálni a PSA-konszern 550 millió eurós beruházással készült, a marokkói Kenitra városában most megnyitott gyártóüzeme. Első terméke a vadonatúj, már elektromos hajtásal is választható Peugeot 208-as lesz.

 

A CMP padlólemez új generációs kiviteleire épülő típusokat, elsőként is az új Peugeot 208-ast fogja gyártani a francia autómárka legújabb, legmodernebb marokkói üzeme. A VI. Mohammed marokkói király jelenlétében megnyitott létesítmény fontos regionális jelentőséggel bír.

 

Észak-Afrika az új Kína, állítják elemzők már évek óta, és ha valamire, az autóiparra ez mindenképpen igaznak látszik. A térségben 2011 és 2016 között 140 százalékkal (5 milliárd dollárról 12 milliárdra) nőtt a külföldi tőkebefektetés mértéke; javarészt az autóiparnak köszönhetően. Egyre több ország szorgalmazza a helyi gyártást az importtal szemben, ez ugyanis enyhítheti a fiatalok körében általános munkanélküliséget, és ezen keresztül hozzájárulhat a tömeges elvándorlás visszaszorításához.

 

Az észak-afrikai gazdaság fellendítése ilyenformán áttételesen Európának is elemi érdeke – nem véletlen, hogy egyre több autógyártó igyekszik megvetni a lábát a régióban. Ezen belül is kiemelt szerepet játszik Marokkó, ahol már most több gépkocsi készül, mint az ezen a téren komoly hagyományokkal bíró Dél-Afrikában; az ország autógyártó kapacitása immár Olaszországéval vetekszik.

 

A térség jelentőségét idejekorán felismerve a Peugeot 2015-ben – szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt – jelentette be, hogy marokkói összeszerelő üzemmel egészíti ki észak-afrikai ökoszisztémáját. A vállalat már rendelkezik itt egy Casablancában működő kormánymű-gyártó központtal, valamint egy kutatás-fejlesztési irodával – egyetlen más autógyártó sem képviselteti magát a régióban az autóipar teljes spektrumát lefedő tevékenységekkel. A PSA-konszern új gyára nem kevesebb, mint 62 helyi beszállítóval dolgozik együtt, ebből 27-tel újonnan szerződtek a kenitrai üzem igényeinek kielégítésére; egyes fejlesztési feladatokat például egy helyi K+F specialistára, az Altran Technologies-ra bízott a cég.

 

Az afrikai és közel-keleti piacokat is kiszolgáló üzemben városi és kisautókat fognak gyártani, elsőként az új generációs 208-ast. A kezdeti évi 100 ezres darabszám a gyártás felfuttatásával, várhatóan 2022-re eléri a 200 ezer darabot. Az eredeti tervek szerint a gyár alkatrészeinek eleinte 60, majd akár 80 százalékát helyi beszállítóktól szerzi be a most megnyílt üzem, az alkalmazottak száma pedig teljes kapacitáson el fogja érni a 4500 főt. A konszern tervei szerint csak az afrikai, valamint a közel-keleti piacokon 2025-re több mint egymillió darab autót fognak értékesíteni.

 [Best_Wordpress_Gallery id=”173″ gal_title=”20190723 PSA Morocco”]