Magyarországra érkezett a 2023-as év autója, a Jeep Avenger! /cenzurázva/

Na szóval Jött egy hír amin ugye ott voltunk s érkezett hozzá kép és video. Sajnos ezeket a képeket kötelező kiírás mellett lehet kitenni. Mi ezt nem szeretjük igy kiírni mert erre nem volt még péda 20 év alatt. Nem fogjuk a nevüket meg minden egyéb dolgot kitenni, hanem kitakarjuk a képeket, de feltettük. Reméljük legközelebb normális formában kapjuk meg az anyagot. Mi ugye már láttuk és ott voltunk az év autója bemutatóján ezeket a képeket és videokat természetesen közöljük. Amúgy ez az autó már volt nálunk szóval érkezik a többi is róla de meg szerettük volna várni a magyar bemutatót!

 

Először mutatták be Magyarországon a Jeep első, tisztán elektromos modelljét, az Avengert, amely 2023-ban elnyerte az Év Autója, valamint a Women’s World Car of the Year címet is. Ez a városi szabadidőjármű az első olyan Jeep modell, amely a díj 60 éves történelme során győzni tudott a nemzetközi megmérettetésen. Az Avenger így nem csupán károsanyag-kibocsátás mentessége révén tett szert hírnévre. Természetessége és mérete merőben különbözik mindentől, amit eddig a Jeeptől megszokhattunk.

A Jeep márka már korábban elköteleződött az európai piac és a villamosítás mellett, melynek első lépése a Renegade és Compass 4xe motorok megjelenése volt. „A legzöldebb SUV brand„ –dé való válás útján követte az ikonikus Wrangler, illetve a Grand Cherokee 4xe (melynek bemutatása 2023 őszén várható). A Jeep ezután tovább folytatta törekvéseit hogy fenntarthatóbb, felelősségteljesebb mobilitást kínáljon ügyfeleinek és megalkotta az első, 100%-ban elektromos meghajtású modelljét, a Jeep Avengert.

A Jeep nevet hallva ugyan mindenkinek a masszív, robosztus autók jutnak eszébe, ám ez az Avenger esetében csalóka lehet. Ez a modell ugyan ránézésre vérbeli Jeepnek tűnik, a hetes hűtőrácsosztásával és izmos vonalaival, azonban méreteit tekintve, 4084 mm-es hosszával a B-SUV szegmensbe tartozik. Ennek köszönhetően városban tökéletes vele közlekedni, nem csak azért, mert kompakt, de csendes, könnyű irányítani, ráadásul a vezető is magas pozícióban ül.

Az Avenger tervezői a letisztultságra törekedtek, ezért 100%-ban digitális interfészt alakítottak ki a jármű műszerfalán, beleértve a járműkijelzőt és az infotainmentet is, ezzel összesen 20,5” képernyőfelületet hozva létre. A modell kialakítása, valamint megjelenésének megalkotása során a designerek azonban a vezetői élmény maximalizálása mellett praktikus szempontokat is figyelembe vettek. Ennek eredményeként az Avengert 360 fokos védelemmel látták el. Nem csak a lökhárítónál, hanem körben végig, magasra húzták a védőelemeket, amelyek anyagában festett elemek, így semmilyen karcolás, pici ütközés nem árt nekik. A ködlámpák, valamint a LED-es a fényszórók is süllyesztve vannak, ezzel megelőzve a koccanáskor keletkező sérüléseket.

A tisztán elektromos Avenger hatótávolsága eléri a 400 kilométert, városi forgalomban pedig képes meghaladni az 550 kilométert is. Az akkumulátor kapacitása 54kWh, az autó maximális teljesítménye pedig így 156LE, 150km/h végsebességgel. Az akkumulátor az ülések alatt elöl-hátul keresztben található, ezáltal egyenletes súlyeloszlást biztosít.

Szabadság nulla károsanyag-kibocsátással – ezt jelenti a Jeep Avenger. Ez a modell kulcsfontosságú szerepet játszik a márka globális villamosítási stratégiájában és az emissziómentes szabadidőjárművek piacának vezető szereplőjévé való válásban. Bár hosszú út áll még előttü

k, ha el szeretnék érni célkitűzésüket, miszerint 2025-ig összesen négy akkumulátoros elektromos modellt hoznak még forgalomba, 2030 végére pedig már csak 100%-ban elektromos modelleket fognak értékesíteni Európában.

A napfényt idéző sárga színben úszó Avengert Budapesten először március 7-én, a Fővárosi Fővárosi Állat- és Növénykertben mutatták be, ezzel is a modell kompromisszum nélküli természetközeliségét hangsúlyozva.

A Jeep Avenger immár Magyarországon is elérhet

ő, a Longitude alapfelszereltségű kivitel indulóára 16 millió forint.